Varjak kerengőztek a kékesszürke ég alatt, kihasználva légáramlatokat. Károgásuktól hangos volt a környék Annyi a fekete madár, hogy az emberek megálltak, fejüket nyújtogatva az eget kémlelték.
- Hamarosan itt lesz a fagy, a zimankó. Ezt érzik ezek a madarak - mondogatták egymásnak.
Ettől még szorosabban fogták össze magukon a ruhát, elég csak emlegetni a hideget, máris fázni kezdtek.
December hónap nem volt valami kegyes, hol eső, és a reggeli ködök, hol erős szelek vették el az emberek kedvét. Pedig volt munka bőven, készülni kellett a karácsonyi ünnepekre.
Minden házban nagy volt a sürgés, forgás. Asszonyok, lányok takarítottak, ablakot pucoltak, tiszta ágyneműt húztak. Mosni már nem volt szabad, mert ha karácsonykor száradó ruha lengedezett a padláson azt mondták: "Amennyi ruha szárad a kötélen, annyi dög lesz a jövőben". A férfiak a ház környékét, kamrát, fészert, istállót, ólakat tették rendbe. Bekészítették az állatok etetéséhez a takarmányt, és a tűzifát is.
Böjt idejében a kántortanító olyan cukrozott ostyát készített, melybe felirat, évszám, és egy kép,- bárány zászlóval - volt belesütve. Ezt a gyerekek hordták szét adományok reményében, mely a kántort illette.
Ez a szokás azért szűnt meg Pilisen, mert nem bíztak meg az ostyahordókban.
Az advent a készülődés, a várakozás időszaka, utolsó napja december 24.
Korán kelt ezen a napon a család. Gyorsan megreggeliztek, miután ellátták az állatokat.
A nagyszülők, szülők és a gyerekek is együtt munkálkodtak, hogy szentestére minden elkészüljön.
- Papa kérlek, fűtsél be a kemencébe, ma mindent megsütünk! - mondta Nagymama.
- Mi megfőzzük az ünnepi ételeket idebenn. - tette hozzá Etus, a lánya.
- Végre! Eszünk valami finomat, nagyon unom már ezeket a habart böjti ennivalókat! - szólt a vő, András.
- No, no! Ma este még nem dúskálunk, csak holnap! - vette el a kedvét felesége.
András legyintett egyet, tudta ő ezt, de miért ne mondja. Kisietett, és egy kosár fával tért vissza. Etus magához intette, majd a fülébe súgta:
- Faragd be a borovicskafenyőt a talpba, s ha lesz időm, feldíszítem. A gyerekek meg ne lássák!
Egész nap sütöttek, főztek, fűszeres illatok borították be a házat, udvart. A tegnapi maradékot ebédelték meg, azt is szinte állva, mert figyelni kellett, nehogy odaégjen a drága étel. Igyekeztek befejezni, délután ötre mentek az evangélikus templomba, nem illett elkésni. Ünneplőbe öltözve, időben érkeztek.
Nagyon sokan voltak már, a templom előtt is álldogáltak, beszélgettek az emberek. Sok ismerőssel találkoztak, nem győztek köszöngetni, egy-két mondatot váltani.
A templombírólányok kitettek magukért, ünnepi díszben várta a híveket az Isten háza. Szép terítők, fenyőágak, gyertyatartók mindenütt. Az oltár elé hat-hat padot tettek, melyre a lányok ültek le a templombírólányok vezetésével. A kisoldaliak, az oltár egyik, a nagyoldaliak, az oltár másik felére. A fiúk a karzaton foglaltak helyet. A többi ember sem ült össze-vissza. A templom osztottsága miatt a kis, és nagyoldalon lakók úgy ültek, hogy "haza nézzenek", vagyis otthonaikkal szemben. A családnak is megvolt a szokott helye, várta őket padjukon az énekeskönyvük.
Mikor az egyházfik látták, hogy minden hely megtelt, a parókiáról hoztak pótpadokat, székeket, és a két padsor közé tették. Így is álltak, pedig az orgona erkélyén is voltak jó páran.
Az orgonaszó, a kántor éneke karácsonykor még nagyobb hatással volt a hívekre. Az embereket különös érzések kerítették hatalmukba. Elcsendesedés, bűnbánat, az összetartozás, a szeretet bensőséges légköre áradt szét a templomban. Az Istentisztelet alatt minden szem a lelkészre figyelt. Prédikációja Jézus születéséről, életéről szólt. Példabeszéde a híveket arra ösztönözte, hogy egymást tiszteljék, ne tartsanak haragot a szívükben, itt az ideje, hogy megbékéljenek egymással. Vegyenek példát Jézusról. Felejtsék el a bajt, szomorúságot. Örüljenek ennek az estének, de nagyon vigyázzanak arra, hogy ne váljon hamissá az ünnep, a valóságot eltakarni úgy sem lehet. Akkor lesz szent ez az este, ha hinni tudnak Jézus születésében, az újrakezdésben, a bajból kikerülésben, Isten segítségével. Befejezésül megáldotta az embereket.
Kijőve a templomból még egy pár szót váltottak az ismerősökkel, s áldott karácsonyt kívánva elbúcsúztak.
Hazafelé menet a gyerekek előre szaladtak, s alig várták, hogy beléphessenek az ajtón.
- Ugyan volt-e már a Jézuska? - kíváncsiskodtak.
A szobába érve rögtön meglátták a sarokpadon álló kicsi karácsonyfát. Illetődve nézegették.
- Milyen szép! - mondta a fiúcska.
Addigra az egész család odaért, és körül állták a fácskát. András meggyújtotta a rajta lévő gyertyákat. A lángocskákat figyelve énekelni kezdték a "Mennyből az angyal", és a "Pásztorok" című dalt.
- Nézzétek csak, van itt valami!- mutatott a fa alá a kisfiú, és sorba szedte ki a szerény ajándékokat.
Egy lencseszemű rongybaba a húgának, egy-egy kendő anyjának, és nagymamának, hosszú szárú pipa nagyapának, és apjának, végül egy falovacska saját magának. Ekkor jutott eszébe, hogy nem is olyan régen nagyapja bezárkózott a kamrába, s ott faragott valamit, elárulta az otthagyott forgács. Akkor fogalma sem volt róla, hogy min dolgozott titokban, most már tudja, neki faragta az ajándékot
A kislány is a fa alá kukucskált, majd diót, almát, és egy kosárkát vett ki alóla, mely tele volt mézeskalács angyalkákkal.
- Anyuka, miért gyújtunk gyertyát a karácsonyfán? - kérdezte.
- Mert a gyertya a fényt, Jézust jelenti. - válaszolta.
- És a csillag is jelent valamit? - mutatott fel a fa tetején lévő szalmacsillagra.
- Igen. A Betlehemi csillag mutatta a pásztoroknak az utat.
A gyerekek jól szemügyre vették a díszeket, mind házilag készült: szalmadísz, csuhéangyalka, aranyozott dió, pattogatott kukoricából fűzött lánc, mézeskalács, és piros alma. Jött a többi kérdés:
- De miért pont a fenyőfa a karácsonyfa? - ezt Andriska tette fel.
- Nem tudom. - mondta anyja, és az öregemberre nézett.
- Hát azért kedveském, mert a fenyő örökké zöld, az örök életet, a fejlődést jelenti. Olvastam valahol, talán a kalendáriumban, hogy Jézus megáldotta a fenyőt az örök élettel, amiért elbújtatta őt az ellenségei elől. - mondta Nagyapa.
- És az alma, meg a lánc? Az is jelent valamit? - kíváncsiskodott tovább a kislány.
- Az alma a tudás fájának gyümölcse, és az egészséget jelenti. Ezért szoktunk az állatok itatójába, és a kútba almát dobni szenteste, hogy egészséges legyen, aki iszik belőle. A lánc pedig a paradicsomi kígyót formázza, ahogy tekeredik a fa ágai körül.
Közben az asztalra terítették a hófehér abroszt, piros csík beszövéssel. Nagyapa behozott egy kosárba búzát, kukoricát, árpát, s mindezt az asztal alá tette, hogy bő legyen a termés.
Nagymama az asztalra, és a mellette álló sublótra készítette a vacsora minden kellékét, hogy az étkezés alatt ne kelljen neki semmiért felállnia.
Veje meg is jegyezte:
- Mamácska, látom, hogy kotlani akar a vacsora alatt.
- Bizony! Hátha van igazság abban a jóslatban, hogy "Ha szenteste a vacsora alatt kotlik a gazdasszony a tyúkjai is, korán kezdik a kotlást". Jó lenne Pünkösdre már egy kis csibehús.
- Most már üljünk asztalhoz!
A szépen megterített asztalon egy cseréptálban zöldellt a Lucanapon elvetett búza, közepében gyertya, melyet Nagyapa gyújtott meg. Ezután elmondta az asztali áldást, majd kimerte az ételt a család tagjainak, mivel csak ő állhatott fel étkezés közben.
- Nagyon finom ez a leves! De milyen leves ez? - kérdezte Andriska.
- Aszaltszilva leves. Én meg azt hittem, hogy megint káposztaleves lesz, mint tavaly. -jegyezte meg apja.
- Nagyon szeretem a mákosgubát, de kérek rá cukrot is! - szólt Esztike.
- Nem kell arra cukor, tettem rá mézet. - mondta anyja, aki egy olyan üres tányérra rakott pár falatka ételt, ahol nem ült senki.
- Anyuka az, kié lesz? - kérdezte szinte egyszerre a két gyermek.
-"Az Úrjézus nevéber" teszem a Jézuskának, hátha itt fog megpihenni. Azt mesélik, hogy az esti harangszóra megnyílik az ég, és éjfélig így marad.
Közben Nagymama átnyúlt a sublótra készített diós, és mákos kalácsért. Nagyapa kiválasztott egy szép piros almát, és hatfelé vágta.
- Vigyázz! El ne vágd a magját, mert az, bajt jelent a jövő esztendőre! - figyelmeztette felesége.
Míg kiosztotta a ház feje az almaszeleteket, a következőket mondta:
- Úgy tartozzon egybe ez a család, mint az alma girizdjei. Aki messzire kerülne a családtól, az gondoljon a karácsonyi almára, s a szíve visszahúzza. Most pedig mindenki válasszon egy diót a kosárból és törje fel!
- De jó, egyik sem volt hibás, ez azt jelenti, hogy egészségesek leszünk! - jegyezte meg Etus.
András mosolygott magában, mert ő tudta, hogy alaposan megválogatta azt a diót, ami az asztalra került.
- Nézzük meg, hogy a Lucanapi fokhagyma milyen lett a gerendán! - s már szedte is le sorban.
- Hát egy kicsit összeszáradt, megfonnyadt, de más bajuk nincsen.
- Add csak ide Fiam! Belemártjuk a mézbe, mely Boldogasszony könnyeiből való, és megesszük!
- Én, nem kérek! - mondta Esztike.
- Én sem! - vágta rá öccse. - Ugyanis nem szeretem!
- Gyerekeknek nem kell ilyesmit enni, a nélkül is egészségesek, az öregeknek meg nem árt.
- Hát lazikálni jöttök-e? - kérdezte anyjuk.
Felugrott a két gyermek, s máris öltözni kezdtek.
- Melegen öltözzetek, szállingózik a hó! - figyelmeztette őket apjuk.
- Hó? Jaj de jó! Esik a hó! - ujjongtak s már futottak volna ki, hogy meggyőződjenek róla.
- No, no, no! Előbb vegyétek fel a kiscsizmát, bekecset, kucsmát, Esztike gyere, rád adom a nagykendőt is! Apuval mi is felöltözünk, addig nézzétek meg a hóesést!
- Etuskám, először a Mamókához menjetek, tudod milyen sértődős! Ha nem ő az első, megharagszik, aztán hallgathatjuk minden alkalommal szemrehányó szavait. Hová mentek még? - érdeklődött Nagymama.
- Kimegyünk a Telepre, András bátyjáékhoz, visszafelé az Úri utcán jövünk, meglepjük Mariska barátnőm családját. Aztán hazajövünk lefektetni a gyerekeket, biztosan jól elfáradnak ennyi gyaloglástól. Éjfélre visszamegyünk a templom kertbe, ahogy szokás. Mamáék is jönnek?
- Nem megyünk kislányom, elfáradtam a mai munkától. Majd kiállunk egy kicsit a gangra, idehallatszik a zeneszó, éneklés.
Elindultak. Nem is gondolták, hogy ennyi ember jár ilyenkor az utcán. Innen is, onnan is énekszó hangjait hozta a szél. Szép szokásnak tartották a lazikálást.
Megérkeztek dédnagymama házához. A kapu nem volt bezárva, mint máskor.
- Látjátok? Mamóka nagyon várt minket.
Bementek, s megálltak az ablak alatt, András megkocogtatta az üveget. Intett a gyerekeknek, hogy a megbeszéltek szerint szóljanak:
- Szabad-e Istent dicsérni?
- Szabad! - jött bentről a válasz.
A kis család énekelni kezdte a "Krisztus urunk áldott születése", "Pásztorok keljünk fel", "Kiskarácsony" dalt.
- Békés, boldog Karácsonyt Mamóka! Jó egészséget! - köszöntéssel léptek be a szobába.
- Köszönöm nektek, és viszont kívánom! Foglaljatok helyet!
A vendégeket kaláccsal, almával, dióval kínálta, majd Andráshoz fordult:
- Önthetek egy pohárka mézespálinkát?
Választ sem várva, töltötte ki az italt, Etusnak is.
- Mamóka én nem kérek!
- Felmelegít, igyál csak. - erősködött.
Etus a férjére nézett, az a szemével intett, hogy fogadja el, előbb szabadul, meg ki tudja, hogy sértődés lesz-e a vége.
- Hol a karácsonyfája? - érdeklődött Esztike.
- Ott van a ládán! - mutatott a tulipános ládára, ahol egy köcsögben borovicska ágak voltak.
- De nincs rajta semmi dísz! - csodálkozott.
- Ilyen öregasszonynak a Jézuska már nem hoz semmit, nekem elég, ha egészséget ad!
A gyerekek megsajnálták, és Andriska azt mondta:
- Még hozhat a Jézuska ajándékot, mert most jár, ma éjjel.
- Lehet, hogy igazad lesz, majd figyelem! - válaszolta.
- Mi el is köszönünk, mert még megyünk máshová is! - szólt Etus.
Elköszöntek, elmentek az Úri utcába. / Dózsa György út / Nem időztek sokáig, mert a gyerekek is, ők is elfáradtak. Hazamentek, lefektették őket. A nagyszülők elpakoltak az asztalról, az abroszról összegyűjtött morzsát egy tányérra rakták, nem szabad kidobni azt, mert gyógyító ereje van annak, majd az állatok fogják megkapni. Nem volt szokás elmosogatni sem, a dézsába pakolt edényt megvárta a másnapot.
A gyerekek aludtak, a felnőttek beszélgettek. Nagymama elővette az énekes könyvét és énekeltek belőle. A két idős ember belekezdett egy tót karácsonyi énekbe, nagyon szép dallama volt. A fiatalok értették a szöveget, de ők inkább gyönyörködve hallgatták.
- Édesanyám nagyon szépen tud énekelni, bárcsak én is így tudnék! - sóhajtott fel a lánya.
- Hallottad volna lány korában! A hangjába szerettem bele. - mondta Nagyapa, és különös csillogás volt a szemében.
- Ugyan mit nem mondasz! - röstelkedett a felesége - Nem kéne indulnotok? - fordult a fiatalok felé.
- De, megyünk már!
Kilépve az utcára, karonfogva sétáltak a templomig. Újra szállingózni kezdett a hó. Erre nem igen figyeltek, hanem az ismerősöket keresték, akikkel minden évben a karácsonyi éjszakát együtt töltötték. Sok fiatal gyűlt már össze, de néhány idősebbel is találkoztak. Örömmel üdvözölték egymást.
A toronyóra éjfélt ütött.
Megszólaltak a harangok.
A zenészek és néhány ember felment a toronyba, kiálltak az erkélyre. Megszólalt a zene, s a lent állók énekelni kezdtek. Messzire elhallatszott, főleg a fúvós hangszerek hangja. Annyira szép, megható volt ez az egész, a csendesen hulldogáló hó, a megilletődött, éneklő emberek, a közös ünneplés felemelő érzéseket váltott ki.
Lassan, énekelve átsétáltak a parókia udvarába, s folytatták a karácsonyi dalokat, hol magyar, hol tót nyelven. Befejezésül a "Csendes éj" hangzott el. Majd szétszéledtek, szívükben különös érzések, kellemes szeretet, és nyugalom áradt szét.
Hazaérve a szülők még ébren fogadták őket.
- Kint állva hallgattuk mi is a toronyból idáig hallatszó éneklést. De ahogy a Duhaj Jani játszott a klarinéton, azt nem tudja úgy játszani senki. Még a szemem is könnybe lábadt, olyan gyönyörű volt! - áradozott Nagymama.
- Nekem is itt van még a fülemben! - tette hozzá András.
- Na most már menjünk aludni, mert mindjárt reggel lesz! Jóéjszakát!
Álmodjatok szépeket!
-Nech vám Pán Boh daj silu a zdravie vsetkym kolky sme!
-Isten adjon erőt, egészséget, mindnyájunknak ahányan vagyunk!
Minden elcsendesedett, a csillagok magukra húzták a felhődunyhát, melyből reggelig megállás nélkül szállingózott a pihe-puha hó. Ünnepi tisztává varázsolva a Karácsonyt.



Karácsonyi szokásokból még megmaradtak azok, melyek az előkészületekkel kapcsolatosak.
Templomba is kevesebben járnak, még ilyen nagy ünnepen is.

Mindenki a saját családjával tölti a karácsonyt, esetleg a legközelebbi rokonokat látogatják meg. Sajnos, a "lazikálás" és a templom tornyában való zenélés teljesen megszűnt.

meseiro - december 24 2007 10:22:01 · 0 hozzászólás · 572 megnyitás ·