A bor anyja


Karácsony másnapján ünneplik névnapjukat az Istvánok, mely igen kedvelt keresztnév a János mellett. Régen is így volt Pilisen. Jeles napnak számított, volt ok az ünneplésre. Rá is értek a két ünnep között, nem illett ilyenkor dolgozni. A gondos gazda karácsonyra minden munkát elvégzett, lehetett egy kicsit pihenni, mulatozni.
A semmittevésben még a hósöprés is jól esett. Pista éppen harmadszor söpörte el a havat az utcán, mikor csengettyűk muzsikája zenélt bele a hóseprés surrogó hangjába.
Kiegyenesítette zsibogó derekát, hogy megnézze, ki közeledik. Odaért a lovasszánkó kedvenc komájával, és hét kipirult arcú gyerekkel, akik igencsak örvendeztek a szánkózásnak.
- Jónapot Pistám!- köszönt a koma - Hányra jöjjek érted holnap? Tudod, a hegyeki pincébe megyünk névnapozni! Vagy elfelejtetted?
- Dehogyis! Hogy lehet erről megfeledkezni? Az asszony nem nagyon örül, de azért félretette a kamrába a sültet, és a pogácsát, amit majd holnap kiviszek.
- No? Hányra jöjjek?
- Ebéd után, kettőre gyere! Időben induljunk, mert korán sötétedik.
- Jól van. De a citerádat hozd ám!- kiáltotta, majd folytatta a mókát a gyerekekkel.
Másnap ebéd után készülődni kezdett.
- Melegen öltözz! - figyelmeztette felesége - Hideg van ott!
- Ne félts engem! A pincében nincs hideg, a présházban meg van egy kis Jancsikályha, viszünk ki fát, és van még ott abból is, amit az ősszel gyűjtöttünk a domboldalon. - mondta mialatt bepakolt a tarisznyába.
Megérkezett érte a szánkó is, jelezte azt a lovak nyakába akasztott csengő.
Az asszony kikísérte urát a kapuba, nem az illendőség, hanem a kíváncsisága miatt.
- Nusika, te nem jössz?- kérdezte az egyik utas.
- Miért? Hány asszony megy veletek?- tette fel a kérdést, bár előre tudta, mi a válasz.
- Hát egy se! Nem nőknek való hely az! Egyébként is, "kanmuri" lesz!- s nagyot kacagtak.
- Te Pista! Hol a citera?- szólt le János a szánról.
- Hű a mindenit, bent maradt!- fordult vissza.
- Hozz egy kisdemizsont, de ne csak egy kis butelkát, / üveget / mert akarok hazaadni neked benne bort! Még azt is le fogjuk ma fejteni. - szólt utána komája.
Végre elindultak.
Siklott a szán a jól kitaposott úton. Látszott rajta, hogy jó néhányan kimentek erre felé a Pincesorra. A szánon ülők öten voltak. Két István, három János.
- Melyik úton megyünk a Dolinába? - kérdezte Jankó, a legfiatalabb.
- A Nagyvíz felé. Arra mentem karácsony előtt is. Hoztam haza bort, hogy legyen az ünnepekre, meg a töréspróba miatt is. - mondta a szán gazdája.
- Töréspróba? Az meg mi, és mire jó?- jött a kérdés megint a legifjabbtól.
- Jankó, Jankó! Ezt sem tudod? Fehér üveget félig töltünk borral, dugó nélkül eltesszük két napra. Ha zavaros lesz, sürgősen le kell fejteni, ha tiszta, tavaszig a seprőn maradhat.
- Miért nem fejtetted le Márton napján?- szólt közbe Pista.
- Akkor csak kóstolni kell az újbort. - szólalt meg István bácsi, aki a legöregebb volt közöttük.
Ezen aztán vitatkoztak egy ideig. Még akkor is előjöttek egy-egy történettel, tapasztalattal, mikor a Pincesorra értek.
Majd minden présházban volt kinn valaki, hol többen, hol kevesebben. Nem győztek köszöngetni, itt mindenki ismerős.
Kerülgetniük kellett a lovas kocsikat, szánkókat. Néhol szűk volt a hely, néhol meg meredek.
Végre szerencsésen megérkeztek János présházához. Míg a többiek leszedelőzködtek a szánról, a gazda gyorsan befűtött a kiskályhába.
- János komám, akkor mi legyen, lefejtjük a bort, vagy hagyjuk. Mert ra bor annál jobb, minél tovább szívja az anyjátr1;.- szólt István bácsi.
- Mit nem mondasz?- néztek rá csodálkozva a többiek.
- Hát nem hallottátok még ezt a mondást? Meg azt is, hogy a "seprő a bor anyja"! Mert minél tovább marad mozdulatlanul a bor a seprőn érni, annál jobb lesz.
- Igen, igen, de már hozzányúltam, vittem belőle, nincs már színültig a hordó, meg is mozdítottam. A töréspróba alatt zavaros lett, le kell fejteni. A hordót is előkészítettem, kimostam, anslógoztam, úgy, hogy álljunk neki! Először a demizsonokat töltsük meg óvatosan, hogy ne rázódjon, ne kavarodjon össze a seprűvel. A többit áttöltjük a kisebb hordóba. Ha a tőkén megindul az élet, megindul a bor is.
Az öt férfi összehangoltan dolgozott, de így is két órába telt mire minddel végeztek. A gazda bedugaszolta a hordót, és az oldalára krétával ráírta az aznapi dátumot, a fejtés napját.
Jankó kipakolta az asztalra az otthonról hozott ételeket.
- Gyertek enni, itt van, a terülj-terülj asztalkám!
- Meg is érdemeljük! Ha már ennyit "dolgoztunk"!
Asztalhoz ültek, jóízűen falatoztak, s közben kóstolgatták a finom borocskát, és beszélgettek.
- Tudja valaki, hogy mit jelent a Dolina, ennek a helynek a neve?
- Persze! A Dolina völgyet jelent.
- Igyunk már az Istvánok, és Jánosok egészségére!
Ittak nem is egyszer.
A szomszédból énekszó hallatszott. Pista elővette a citeráját, majd a szomszédok énekét kisérve ők is bekapcsolódtak a nótázásba.
Később azok is átjöttek, s együtt folytatták a mulatozást. Hol az egyik szomszéd, hol a másik társaságot fogadták, ahol a vak Karcsi húzta harmonikáján a talp alá valót.
- Hej, ha itt lehetne a Patikárius Ferkó, akkor lenne csak igazi a mulatság!- sóhajtott fel István bácsi.
- Hát az meg ki?- néztek rá csodálkozva.
- Dudás Ferkó volt a becsületes neve. Még Petőfi Sándor idejében élt. Cigányzenekara itt Pilisen is játszott néhányszor a szüreti mulatságon. Úgy ragadt rá a Patikárius név, hogy gyönyörű, szívet-lelket melengető, elbűvölő muzsikájától még a beteg is meggyógyult.
Ezen egy kicsit elgondolkodtak.
István bácsi szólalt meg:
- Tudjátok, hogy van még egy fontos dolgunk, a csősz megválasztása! Ha már ennyien összejöttünk, mondjátok el, hogy ki legyen a jövő évben a csősz?
- Szerintem igen jól végezte az őrködést a mostani, javaslom, válasszuk meg újra! - szólt az egyik pincetulajdonos.
- Nekem is ez a véleményem! - mondták ketten is.
- Hát, ki ért egyet vele?
Mindannyian felemelték a kezüket.
- Megkérlek kedves barátom, hogy közöld vele! - szólt István a mellette állóhoz, majd így folytatta:
- Most mindenki üljön le! Az utolsó pohár bort ülve kell elfogyasztani! Igaz, én nem vagyok pap, hogy megszenteljem ezt a bort, de a legidősebb jogán mondom nektek, "Igyátok Szent János szeretetét"! Egészségünkre!

Már igen csak besötétedett mikor hazafelé indultak.
A présházakban sorra kihunytak a fények, melyek egymás után imbolyogva jelentek meg a lovas kocsikon, szánokon pislákoló viharlámpákban.


--------------

Pilisnek egyik legszebb helye, és büszkesége a Hegyeki Pincesor, melyet sikerült megóvni, és még ma is használni a bor tárolására, kikapcsolódásra. A tulajdonosok sűrűn látogatnak ki, ilyenkor összeülnek megvitatni a világ sorsát, és megkóstolják egymás borát.
A pincéket a domboldal löszfalába vájták, és elé építették a borházakat, melyek között sok, száz évnél is öregebb, de láthatóak mai építésűek is.
Már a XVIII. században, itt a Dolina domboldalain szőlőt termesztettek, mely a filoxéra (szőlőtetű) kártétele miatt megszűnt, és a homokos területekre tevődött át. Ezek: Haleszok, Bárószőlő, Krekácsdűlő, Homokok, Szabadka, Paberok, Békáska, Rózsácska, Vogyiszka.
A Hegyeki Pincesor megérdemli, hogy nagyon vigyázzunk erre az értékes területre, melyből kevés őrződött meg ilyen állapotban, az országban.

meseiro - december 28 2009 10:13:21 · 0 hozzászólás · 288 megnyitás ·