MORZSÓKÁTÓL VAKARCSIG


Gyerekek hangoskodtak az udvaron, nagy kiabálással tapsoltak az eperfa törzsén, mikor a hunyó rátalált valamelyikükre.
- Ipi-apacs, egy kettő, ott vagy Józsi a góré mögött! Gyere elő!
Anyjuk a pitvarról figyelte őket, miközben csalánt vágott össze a kacsáknak. Sokszor gondolkodott azon, hogy miért szeretnek a gyerekek az ő udvarukban játszani. Most is legalább tízen vannak. Abból négy a sajátja, a többi szomszédbeli.
- Édesmama, kaphatunk egy kis lekváros kenyeret? - kérte anyját az egyik gyerek.
- Rögtön, csak bekeverem darával a csalánt!
Így is tett, majd kihozott egy jókora, hasas köcsögöt, s megkente a kenyeret a benne tárolt illatos, mézédes szilvalekvárral. Az udvaron álló szekér rúdjára ültek le a gyerekek sorban, mint a fecskék. A kenyeret eszegetve, egymásra mutogatva kacagtak, az arcokon növekvő lekvárbajuszon.
- Menjetek mosakodni! Hogy lehet így enni? - szólt anyjuk, és elfordulva ő is mosolygott a maszatos társaságon.
Matyi, a legkisebb ledobta a kenyérhéját a földre, mert nem bírta megenni.
- A héját is edd meg máskor, attól leszel szép piros és egészséges! - intette bátyja, Lackó.
- Legjobb lesz, ha a kutyának adod, mint eldobod! Tudod, Anya azt mondta, hogy Isten eltöri annak a kezét, aki eldobálja a kenyeret! - mondta nővére.
- Annak is akartam, de én még kicsi vagyok, és még nem tudok a kutyáig dobni!- védekezett. - Persze! Persze! Mi is ezt mondanánk! - nevettek a többiek, és folytatták a bújócskát.
Átjött a szomszédasszony.
- Böbe! Böbe! Hol vagy? - kiáltotta, miután bekukkantott a konyhába.
- Itt vagyok a kamrában, gyere ide!
- Hát te, mit csinálsz?
- Úgy elfogyott a kenyerünk, hogy holnapra nem sok maradt. Kénytelen vagyok sütni. Inkább ma, mert tudod, hogy kedden és pénteken nincs sütőnap! Kimérem vékával a lisztet a ládából a vájdlingba. Vacsora után előkészítem a kovászt is. - válaszolta.
- Bizony, a kenyérsütés a liszt nem létén, vagy meglétén múlik! Még mindig te sütöd? Már sok asszony elviszi a pékhez a kenyértésztát. Én is ott süttetem, főleg nyáron, hogy ne fűtsem be a házat. Télen meg otthon sütöm, mert jólesik a meleg. Te Böbe! Ha látnád, hogy parádéznak ott az asszonyok! Versenyeznek, hogy kinek szebb a kenyérruhája, amivel a szakajtót letakarják. Aztán, hogy ki sütteti a jobb, szebb, nagyobb kenyeret? Képzeld el, a múltkor még nyolc kilós kenyeret is hoztak, majd eltört a sütőlapát!
- Én nem viszem a pékségbe! És ha elcserélik?
- Jaj, dehogy cserélik! Egy papírra ráírják a neved, azt rányomják a tészta tetejére, és így sütik meg.
- Majd, ha nem bírom megsütni, elviszem.
A konyhában folytatták a beszélgetést
Vacsora után a kanapétra, sarokpadra tette a jókora dagasztóteknőt az asszony. A teknő egyik felébe öntötte a morzsókát, vízzel és egy kevés liszttel összedolgozta, majd letakarta konyharuhával, reggelre megkel a kovász. A másik végébe szitálta a kimért lisztet, hogy szobahőmérsékleten legyen az is.
Hajnali öt órakor kelt. Sót és langyos vizet tett a kovászhoz és addig dagasztotta, amíg a kezéről levált a tészta, s addig, míg a padlás, / homlok / nem gyöngyözött. Ekkor négy hosszúnyelű fakanalat tett keresztbe a teknőn, letakarta a kenyérabrosszal, hogy tovább keljen.
Nekilátott a kemence felfűtésének. Venyigét, és zetkát / kukoricaszárat / pakolt a kemence belsejének egyik oldalára, s mikor leégett, a másikra. Addig melegítette, amíg az égőtér alja apró szikrákat vetett, vagy a bedobott marék liszt, lángra lobbant.
Közben a megkelt tésztát még egyszer megdögönyözte, szakajtókba osztotta szét, szép gömbölyűre formálva addig kelt, míg tele nem lett a forma
A forró kemencéből kikotorta a parazsat a parázskihúzóval, a krupnival. Egy vizes rongyot helyezett a söprűre, ezzel törölte át az égőtér alját, hogy ne maradjon benne hamu. Próbasütésként lepnyíkát, a lángost helyezte be. Akkorára nyújtotta szét, amekkora a sütőlapát lapja volt. Ez a kedvenc eledel, rövid idő alatt megsült.
Szakajtóban megkelt tésztát ráborította a lapátra, s mielőtt bevetette, vizes lisztes kefével körbe simította, hogy szép fénye legyen, majd megszurkálta, hogy ki ne pukkadjon a gőzöktől. Három darab négy kilós kenyér, és egy cipó került be a kemencébe. Rácsukta a vasajtót, s keresztet vetett.
- Áldás legyen rajtatok! Nőjetek, növekedjetek! - mondta.
A teknőben maradt tésztát összekotorta, levakarta a széléről is. Pici cipókat formázott belőle, és berakta a többihez sülni.
- Na, kis vakarcsok, süljetek meg, mire a gyerekek felkelnek! - parancsolt rájuk.
Még mindig volt mit a fateknő széléről leszednie, lekaparta az utolsó morzsácskát is, melyet apróra szétcsipkedett, szétmorzsolt. Ezt többször átforgatta, szárította és egy háziszőttes kis zacskóban, felakasztotta a kamrában. Ez a morzsóka, a következő sütés kovászalapanyaga.
A gyerekek ínycsiklandó, finom illatokra ébredtek. Kinek a lepnyíka, kinek a vakarcs kellett.
- Édesmama, én mikor szelhetem meg a kenyeret?- kérdezte Lackó.
- Nehéz az még a felnőttnek is! De, majd ha konfirmáltál, akkor már vághatsz egyedül is. Addig még sokat kell tanulni, okosodni, s főleg erősödni. Sok vakarcsot fogsz te még elpusztítani, amíg fel bírod emelni az ilyen nagy kenyeret! - mosolygott rá az anyja.
Közben megsült a többi is. Böbe próbaképpen kivett egyet, oldalára fordította és megkopogtatta. Dobszerű hangból állapította meg, hogy jó-e. Vizes kefével körbekente, hogy fényes, ropogós legyen a héja.
- Lehet már enni belőle? - kérdezte Matyi.
- Nini, a legkisebb milyen éhes! Egész éjjel nem ettél, ugye? Várni kell, mert még forró!
Rövid idő múlva az asszony megint oldalára fordította a kenyeret, három keresztet vetett rá, és azt mondta:
- Az Atya, fiú és szentlélek nevében! Ámen!
- És azt nem mondod, hogy add meg nékünk a mindennapi kenyerünket?
- De mondom! Add meg nékünk a mindennapi kenyerünket!- tette hozzá az anya.
- Édesmama! Miért kell ezt mondani? - jött az újabb kérdés.
- Azért kicsim, mert a kenyér az élet, az ember legfontosabb élelme. Isten adománya.
Ekkor lépett be az ajtón a gyerekek apja.
- Siettem megetetni az állatokat, mert igen megéheztem, amikor a kenyér illata megcsiklandozta az orromat. Nagyon szépek, formásak a kenyerek, Böbe! Egy kenyérnél jobb a kettő! Megérdemelnéd, hogy nemzeti szalaggal feldíszítve, ezt adják át a Szent István napi ünnepségen a falu elöljárójának!
- Iparkodtam, mint mindig! S ha már bejöttél, szeld fel a kenyeret, mert ez a családfő dolga!
Végignézett népes családján, s azt gondolta magában, hogy addig nincs baj, amíg vidám, egészséges gyerekeinek kenyeret tud adni.


Ma már ilyen kenyeret nem sokan tudnak sütni. A pékségek látják el a lakosságot, igen bő választékkal. Otthon, a kenyérsütő gép vette át a kemence szerepét. Az így készült kenyér ízében, illatában is más.

meseiro - június 20 2010 08:20:25 · 0 hozzászólás · 67 megnyitás ·